Gondolatok, érzelmek, értelmek kavalkádja

Adj nekem még egy kis időt, úgy pár órácskát még..

és én belekarcolom elmémbe, az összes lehetséges indokot, és okot, hogy miért is nem kellene megpróbálni azt, ami teljesen egyértelműen és kézenfekvően tudna működni akár, ha nem lenne a folyton döngető kétely a fejünkben.. (ha... ha nem lenne a ha, mennyivel egyszerűbb lehetne minden)

Szóval pár órát kérek még, aztán az örök idők végezetéig tartom a három lépés távolságot tőled, a kísértés leghalványabb szikráját is észlelve, azt mezítelen lábbal tiprom majd el.

Kárhozatra ítélt életek.. :) Nem kukacoskodom, inkább a hamvasztásomért kardoskodom :)

Végre ír valamit, megyek, hogy megnézzem... és nem pofán vág a kis superhős, még ez is, mint ha nem tudnám magamtól is... Anélkül, hogy tudna bármit is, úgy szól hozzám is... :D

Pedig egy időre, már pont elég volt a pofonokból, meg úgy általában az ütősekből. Nézzük csak szép sorban, hogy miért is vagyok képtelen tanulni a figyelmeztetésekből.

Múlt hét csütörtökön elmentem futni, szerte széjjel voltam szórva gondolatilag és érzelem világilag is, csak is ezért fordulhatott elő, hogy nem vettem figyelembe a szigeten, a kikötött hajó acélsodronyát, minek következtében életemben nem zakóztam még akkorát mint ott.. arra persze nagyon figyeltem, hogy az okos kis buksim ne érjen földet, na de a térdemmel, az Uzsoki ügyeletén kötöttem ki, az orvos megdicsért, szépet estem, zúztam mindent amit lehet, de törni nem sikerült, a nővéremmel be adattam a Tetanuszt, majd másnap elmentem kikapcsolódni Egerbe. 1, amiből tanulnom kellett volna.

Eger, ott rohadjon meg az egész ahol van, mennyországban jársz, mindezt úgy teszed, hogy pontosan tudod, 2,5 napod van az egészet átélni, utána a pokolban fogsz kikötni, de nagy levegőt veszel és belevágsz, tudod a végét, mégis képtelen vagy a kísértésnek ellenállni, hatványozottan képtelen vagy tanulni dolgokból, ott egye meg a rákfene az egészet ahol van, ismét csapdában vergődés van. 2, amiből tanulnom kellett volna.

Haza érsz, legszívesebben az 5.-ről vetnéd ki magad, viszont vagy annyira elszánt, hogy senkinek nem szerzed meg azt az örömet, hogy megszabaduljon tőled végleg. Két szikladarab közt morzsolod szét apró porszemekké a maradék lelkedet is, majd újabb vértet kezdesz el kovácsolni magadnak, melyet a pokol tüzénél teszel, tudod, hogy hamarosan kész, álarc fel és egy újabb időszámítás kezdődik. 3, amiből tanulnom kellett volna.

A hét elején rájössz, hogy a munkaterápia hasznos ezen állatfajoknak, ezért bevállalsz még egy plusz melót, mostanra a fáradtságtól és az egész hajcihőtől, már minden érzelmedet tripla átéléssel viselsz, egy kisujj látványától képes lennél sírva fakadni, vagy nevető görcsöt kapni, tudod, hogy most követed el az újabb baklövést, de nem akarsz vele törődni. 4, amiből tanulnom kellene :) de hát... ismerjük magunkat!

Azt hiszem, haza megyek, bontok valami jóféle bort.. és kisétálok a szigetre.. jól fog esni hallgatni csendben az esti Duna hangját, ahogy a víz lágyan nyaldossa a part menti köveket. :)

Hmm... már megint otthon voltam, minek következtében feltöltődtem, a szokásos dolgokkal, friss hegyi levegő, (valaki tudja, hol van a hol.. Ő tudja miről beszélek) friss gondolatok, érzelmek, lendület, meg egy jó adag valami gyökerekből eredő energiával... és most egy kicsit szégyenlem a pofámat, ...mondom csak egy kicsit, mert azért meg nem változtam, maradtam a jó öreg én :)

Szóval szégyenlem azért, mert hanyagoltam a kedvenceimet, persze ez is relatív, mert ha őszinte akarok lenni, nem is hanyagoltam Őket, ugyanis olvasok ám mindent, dilemmákat, Murphy-ket, meg az élet habos-babos, mocsaras üzeneteit. Viszont a saját gondolataimat megtartottam magamnak, meg nem osztva, azokkal akiket kedvelek. De ez eddig tartott, mert most aztán osztozkodom.

Hétvégén projecteltem, új TV beszerzése, régi TV szülőkre rá testálása.. (ki volt az az állat, aki ki találta, hogy egy 37" képcsöves TV-t legalább 70 kg-os súlyra méretez, na és azt végig sem gondolja, hogy ezt az 5. emeletről le kell vinni egy autóhoz, ami modernül előállított, semmit bele nem lehet tuszkolandóan kiviteleztek (ok-ok, tudom, nem kifejezetten teherszállításra készült, de hát itt vagyok én, aki azért logikátlanul logikusan mégis megpróbálja) első akadály, sűrű szidalmak közepette, de valahogyan leküzdésre került. Nem mondom azért, hogy közben nem jutott többször is eszembe, hogy miért is nem mentem már legalább vagy 6-szor férjhez ennyi idő alatt, nevelgetném a kis pulyákat, akik legalább annyira örültek lennének mint szülőanyjuk és a cipekedős nemes feladatokat pedig rá hagytam volna elvált uraimra (mert, hogy elváltak volna tőlem az eléggé 13+1 totó találatos, ha magamtól nem tudnám, többször is figyelmeztettek kedves és jó barátok, hogy kibírhatatlan vagyok idegileg, ugyanis lazán felemésztek mosolyogva mindenkit :) )

Aztán jött a következő akadály, a szülőknek beadagolni, hogy kell az a TV nekik, hisz még csak 4 éves, és pont az szobájukba való, igaz, hogy ezért az egész szobát át kell rendezni, hogy állványostól, mindenestől beférjen... de ez ne legyen probléma... nos, ennél a pontnál azért elgondolkodtam azon, hogy inkább az autó és az 5. emelet között fordulnék inkább még egy párszor azzal a Tv-vel... viszont, kiváló meggyőző készségem van. Persze nem ment ingyen, le kellett tenni a nagy esküt, hogy többet semmi "kinőtt" dolgot nem viszünk haza és sózunk rájuk, de sebaj, szerencsére az öregség szenilitással is jár, így a következőnél már lazán rá foghatom arra, hogy jaj, rettenetesen sajnálom, de elfelejtettem, hogy megígértem.... viszont este 9-re már az egész, mintha meg sem történt volna olyan rendben lezajlott.

Vasárnap elmentem meglátogatni pacikákat, rájöttem, hogy még mindig szerelmes vagyok beléjük, egyszerűen képtelen vagyok kiábrándulni belőlük, gyönyörű izmos állatok, nagy barna szemekkel. Persze volt nagy zabálás, amivel aztán a nehezen leküzdött fölös kilóimat csak úgy téptem magamra vissza... a fölös kilókról jut eszembe (nincs fölös kilóm, de nőből vagyok és úgy kell tennem, mintha sanyargatni akarnám magam azért, hogy jól nézzek ki) megőrülök magamtól, mostanában futás előtt és futás után is szimpla kíváncsiságból megméreckedem... ki az az állat, aki rajtam kívül 10 km után egy dekányit, vagy legalább egy pár grammnyi súlyt sem ad le magáról, sőt szerintem olykor még valahol valami út pora is rám ragadhat.. Szóval semmi fogyókúra, csak kondicionáló és stresszoldó futás, meg hát egyébként is, túlságosan szeretem én ahhoz a gyomrom, hogy megvonjam tőle a finom falatokat, legyen szó akár éjjel 1 órai nagy zabálásról.

Hmmm... mellesleg ma elgondolkodtam, az elmúlt időben egyre többször kapom vissza, hogy azért szeretnek velem beszélgetni az ügyfelek, partnerek, mert olyan kellemes, aranyos, és megnyugtatóan jó hangom van telefonban... úgyhogy kitaláltam a tutit, telefonházasságot fogok kötni, az életem értelme cipekedik helyettem, én pedig édesen, aranyosan gügyögök majd a telefonba ;)

Más, aki egy ilyen koncertre szerez nekem jegyet (természetesen nem ingyen kérem), azt ha ideges felhívom telefonon és addig gagyarászom neki, amíg meg nem nyugszik.... minden egyes alkalommal meghalok és újra feltámadok, mikor egy szimfonikus hangszer találkozik egy basszus dobbal..

www.youtube.com/watch

Gyermekként igen, azt hiszem elmondhatom, hogy féltem a sötétben/sötéttől egyedül, de szerintem ebben nincs semmi meglepő, hisz a tiszta lelkű gyermekeket, annyi mindentől óvjuk mi felnőttek, hogy különböző rémmesékkel (hozzá tenném, gyakran akaratunkon kívül) próbáljuk távol tartani olyan dolgoktól, amiket nem szeretnénk, hogy korán megtapasztaljanak, vagy csak egyszerűen így kényelmesebb megmagyarázni dolgokat?! Nehéz ezt most így megmondani, hisz még nincs gyermekem, gyanítom én is esnék olyan hibákba, amibe talán nem kellene, de míg nem tapasztaltam meg, addig véleményt sem tudok 100%-ban meg mondani, csakis lehetőségeket latolgatni.

De tegnap este, ahogy mentem haza munkából, néztem ki az autó ablakán és azon gondolkodtam, hogy valamikor átfordult a dolog és barátom lett a sötétség. Látok benne mindent amit szeretnék, a nyugalmat, a békességet és a maga szépségét. Ahogy körülölel és csak egy-egy lámpa fénykörében válnak világossá a dolgok, ha akarom hidegen vesz körül, ha szeretném melegnek érzem, nem hagyatkozhatom már csak a látásomra, így élesebbé válik a hallás és a szaglás, megérezni a tavaszi est illatát, ami olykor csípős hidegként érint meg, vagy pedig csak a langyos szellő illatát, hallod az éjszakai madarakat az apró állatok neszezését, hallani az elcsendesült város zajait. Ha szerencséd van és derült az éj, felnézve az égre látható a millió csillag, mindnek megvan a maga története, amit akár Te magad is kitalálhatsz. Erősebbek a gondolatok, nincs az őrült rohanás..

Lassan nyugovóra tér a nappali hangulat és vele a nappali élet, marad a sötét misztériuma, egy másik világ kel ilyenkor fel, amit kevesen ismernek mert átaludjuk az ő világát. Pedig gyakran lehet, hogy csak annyi a baj, hogy nem ismerjük és mint olyan kicsit jobban tartunk tőle.

Annak idején, nem is oly régen, talán csak fél éve... Egy ismeretlen ismeretség beszélgetéseiben feszegettük a témát, hogy miért is nem írok?! Mert hát kellene, van hozzá kedvem (melyet ma már egyre kérdésesebbnek vélek), van hozzá megfelelő érzelem világom (itt viszont beszúrnám, mindenki kellő érzelemvilággal rendelkezik) megélek, átélek érzelmeket, magaménak tudva, próbálva tanulni belőle és olykor csak figyelmeztetésként cyber papírra vetve, hogy ne feledhessem...

Akkor azt mondtam, hogy bizonyos feltételekhez kötve (amit valljuk be, milyen jogon próbál bárki is, bármit feltételekhez kötni), de április végére megteszem, hogy kerek kis egész történet legyen belőle.

Most azt érzem, hogy igencsak bele kellene húznom, ha azt szeretném, hogy e hónap végére kerek egésszé váljon, de hát, mint ahogy a mondás is tartja, nincs lehetetlen, próbálkozni életünk végéig lehet és érdemes, mert kisebb csatákat kell ahhoz megnyernünk, hogy a végén azt mondhassuk, nem vesztettük el a teljes háborút.

Most ismét érzek némi inditatást arra, hogy "papírra" monitorra véssem gondolataimat, más helyen, más közegben, de talán nem is ez a fontos, hanem, hogy önmagammal kimondatva megosztani.