Annak idején, nem is oly régen, talán csak fél éve... Egy ismeretlen ismeretség beszélgetéseiben feszegettük a témát, hogy miért is nem írok?! Mert hát kellene, van hozzá kedvem (melyet ma már egyre kérdésesebbnek vélek), van hozzá megfelelő érzelem világom (itt viszont beszúrnám, mindenki kellő érzelemvilággal rendelkezik) megélek, átélek érzelmeket, magaménak tudva, próbálva tanulni belőle és olykor csak figyelmeztetésként cyber papírra vetve, hogy ne feledhessem...
Akkor azt mondtam, hogy bizonyos feltételekhez kötve (amit valljuk be, milyen jogon próbál bárki is, bármit feltételekhez kötni), de április végére megteszem, hogy kerek kis egész történet legyen belőle.
Most azt érzem, hogy igencsak bele kellene húznom, ha azt szeretném, hogy e hónap végére kerek egésszé váljon, de hát, mint ahogy a mondás is tartja, nincs lehetetlen, próbálkozni életünk végéig lehet és érdemes, mert kisebb csatákat kell ahhoz megnyernünk, hogy a végén azt mondhassuk, nem vesztettük el a teljes háborút.
Most ismét érzek némi inditatást arra, hogy "papírra" monitorra véssem gondolataimat, más helyen, más közegben, de talán nem is ez a fontos, hanem, hogy önmagammal kimondatva megosztani.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.