Gondolatok, érzelmek, értelmek kavalkádja

Gyermekként igen, azt hiszem elmondhatom, hogy féltem a sötétben/sötéttől egyedül, de szerintem ebben nincs semmi meglepő, hisz a tiszta lelkű gyermekeket, annyi mindentől óvjuk mi felnőttek, hogy különböző rémmesékkel (hozzá tenném, gyakran akaratunkon kívül) próbáljuk távol tartani olyan dolgoktól, amiket nem szeretnénk, hogy korán megtapasztaljanak, vagy csak egyszerűen így kényelmesebb megmagyarázni dolgokat?! Nehéz ezt most így megmondani, hisz még nincs gyermekem, gyanítom én is esnék olyan hibákba, amibe talán nem kellene, de míg nem tapasztaltam meg, addig véleményt sem tudok 100%-ban meg mondani, csakis lehetőségeket latolgatni.

De tegnap este, ahogy mentem haza munkából, néztem ki az autó ablakán és azon gondolkodtam, hogy valamikor átfordult a dolog és barátom lett a sötétség. Látok benne mindent amit szeretnék, a nyugalmat, a békességet és a maga szépségét. Ahogy körülölel és csak egy-egy lámpa fénykörében válnak világossá a dolgok, ha akarom hidegen vesz körül, ha szeretném melegnek érzem, nem hagyatkozhatom már csak a látásomra, így élesebbé válik a hallás és a szaglás, megérezni a tavaszi est illatát, ami olykor csípős hidegként érint meg, vagy pedig csak a langyos szellő illatát, hallod az éjszakai madarakat az apró állatok neszezését, hallani az elcsendesült város zajait. Ha szerencséd van és derült az éj, felnézve az égre látható a millió csillag, mindnek megvan a maga története, amit akár Te magad is kitalálhatsz. Erősebbek a gondolatok, nincs az őrült rohanás..

Lassan nyugovóra tér a nappali hangulat és vele a nappali élet, marad a sötét misztériuma, egy másik világ kel ilyenkor fel, amit kevesen ismernek mert átaludjuk az ő világát. Pedig gyakran lehet, hogy csak annyi a baj, hogy nem ismerjük és mint olyan kicsit jobban tartunk tőle.